2016. június 13., hétfő

Bemutató óra a hatodikosoknak

Már a szünetben elkezdtünk készülődni az órára, hiszen nem volt a teremben annyi szék, hogy a 20 vendéget is fogadni tudtuk volna.

Mikor elhelyezkedtünk, addigra a laptopon is be volt állítva a ppt. Először Zsolt bácsi köszöntötte a vendégeinket. Elmondta milyen pályázat keretében utaztunk és miért. Nagy öröm volt, hogy már megnyert pályázatuk van a hatodikosoknak is. Mikor elmondtuk az első napot már kérdeztek is. Hosszú volt az utazás? Volt légkondi a buszon? Láttuk, ahogy eldördül az ágyú a toronyban? Mikor megválaszoltuk a kérdéseket következett a második nap, amit Anina adott elő. Ő preziben dolgozta fel az utazás eseményeit. Nagyon látványos volt. A harmadik napot a várban kezdtük ezt megint én adtam elő.

A szállásunkról is kérdeztek a vendégek, erre a kérdésre Éva néni válaszolt.
Nagyon gyorsan elment ez az egy óra. Még a szünetben is kérdezgettek tovább minket, de sajnos mennünk kellett a következő órára.

Írta: Gera Dorina

2016.06.09.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése